Brian! Brian! Brian! Nekem ő volt a favorit. Hááát ezt nem hiszem el! Ez is csak azért van, mert a Varga Ágota elrontott minket Vonyarcon a zenéivel. Egyébként 14 éves koromban leszoktam róla.

Anyuk, mamik, don't worry, voltam a nővérkéknél, azt mondták sós vízzel gargalizáljak. Terka mami nyelven ez a halottnak a csók, Albert bácsiként meg nyeletlen bicska él nélkül. Ennél a csollán jóval kreatívabb, meg abba nem üt a ménkű...Egyébként már jól vagyok, csak a hangom még nem az igazi, így Mike nem szórakozhat unalmában a szokásos kis játékunkkal: én vagyok az éneklő rádió, akinek minden szóról eszébe jut egy dal, és ha az nem tetszik neki, akkor hozzámvág egy krumplit, én meg továbbkapcsolok. Ez főleg azért vicces, mert helyenként nem tudom miről is van szó a szövegben, így pár részt hangzatos hablattyal töltök ki. Na ezzel mindig megnevettetem. Azt hiszem bír, most szombaton is elengedett estéről, és mindig azon aggódik, hogy eleget lovagoljak. Apropó, ma Zarándokon ültem, vágtázni már gyönyörűen tudok western nyeregben, de az ügetés még nem tökéletes, nemhogy a tízfilléres, de a bankautomata is kiesne a seggem alól:). Nem értem, nagyon furcsa...

Ma este hosszabb beszélgetést folytattam a fekete-afrkai fiúval. Eddig nagyon kerültem, mert egyáltalán nem értettem mit mond, annyira mélyről jövő, rekedtes hangon beszél. Sokszor lestem, mindig mosolyog, borzasztóan kedves, de nincs igazi barátja, sokszor tűnik magányosnak a társaság közepén. Ketten néztük a tévét, amiben semmi normális adás nem volt, így össze-vissza kapcsolgattunk és én hiába próbáltam megnevettetni valamivel, nem engedett az alapbeállított mosolygásból. Ha életem öt, rám leginkább hatással lévő tanárát fel kellene sorolnom, benne lenne a nemrég elhunyt Füssi-Nagy Géza. Afrikanisztika órákat hallgattam nála. Egy fantasztikus ember volt. Ő mesélte egyszer, hogy fekete-afrikai őslakos embereknek próbált viccet mesélni a tábortűz körül, de a vicc végét újra és újra néma csend fogadta. Aztán feladta, és belekezdett a napi teendőinek elmesélésébe egy ilyesmi szófórdulattal, "ma egész nap futkostam, mint pók a falon." Erre mindenki fergeteges röhögésbe tört ki, és nem győzték abbahagyni a fantáziálást, milyen lehetett ő, mint egy pók a falon. Szóval egyszerűen más dolgok adták a humor forrását. Na az én humorforrásom ez a történet lett, tetszett neki, bár azt mondta változnak a dolgok, világfalu meg satöbbi. Beszéltem neki a nagy Afrikába vágyódásaimról is, mert hogy ott ugye fényesebben ragyognak a csillagok, az emberiség bölcsője meg miegymás, ő meg mesélt a nagy Amerikába vágyódásairól...:)

Mindig elnémítanak a hegyek, a tájak, a vizek, meg néha az emberi arcok mögötti világok. Mert hihetetlen mennyi világ van:)

jóéjcakát