Szóval azt kellene leírnom, milyen érzés volt látnom a Central Parkban a Hair musicalt. Az még könnyen megy, hogy képzeljétek a park közepén lévő szabadtéri Shakespeare színház arról híres, hogy az előadások ingyenesek, és egy kora hajnaltól késő délutánig tartó sorban állást, vagy inkább sorban fekvést kell csak végigszenvedni, hogy beléphess Thalia kapuin. Így ma a lányokkal kényelmesen letáboroztunk pár hosszú regénnyel a nagy platánfák alá, és türelmünk jegyet termett a ma esti előadásra. Idén a Hair van porondon. Aki nem tudja mi az a Hair, annak nem magyarázom. A zenék zenéje, a lélek és az érzések kavalkádja, Amerika történelme. Az én gimnáziumi éveim a Hair-ről szóltak. Nem is érthet most meg nagyon más, azon a gimis énekkari évfolyamon kívül, ami egykor repertoárjára tűzte a Hair dalait. Onnantól kezdve én nem tudom volt-e olyan nap, kirándulás, vagy buli, amikor ne énekeltük volna öt szólamba ezeket a számokat. (Helikoni éjszakák…jaj Babám, de idehoztalak volna benneteket!!!) És most itt láthattam, pont itt, ahol mindez megszületett, a Central Park közepén. Mikor az elején befutottak a táncosok, és egy vastag hangú fekete nő énekelni kezdte az Aquariust, én már bőgtem. A zenéről igazán csak zenével lehet beszélni. Katarzisok, borzongások: légy laza, táncolj úgy, mintha senki se nézne, "öleld meg a napfényt, méhecskék, béke és szabadság, nekem életem van anyám, meg fogfájásom és rossz napjaim, de kitárom a szívem, annak ellenére, hogy semmim sincsen, könnyű hidegnek, büszkének lenni, könnyű nemet mondani, én fekete vagyok, én meg rózsaszín, jóreggelt csillagfény, Manchester, a fekete fiúk csokik, a fehérek meg prettyk, hová megyek nem tudom, csak neon szemek ragyogását követem, azt kérdezi tőlem miért vagyok szőrős, anyám miért nem szeretsz, silence tells me secretly”. Ez egy kis dalszövegegyveleg volt:). A lényeg, hogy ’tele van a szívem nótával’, így a végén mi is lerontottuk a színpadra és együtt dobáltuk a hajunk öregekkel, fiatalokkal, Bergerekkel és Bukovszkikkal. Mindez ott történt a nagyrét mellett, ami a filmben a hippik mezeje, csak mi nem voltunk elég sokan, hogy betöltsük. Hazafele kitárt karokkal pörögve énekeltem végig Manhattant, hisz színház az egész világ, és bár sose felednénk, hogy ilyen könnyű benne boldogat játszani.