Megnéztük a Broadwayen az Oroszlánkirályt. Engem elnyelt a zene és elvarázsolódtam. Ilyennek képzeltem, hisz tökéletes és hibátlan volt minden. Első osztályú zenekar, színészi játék, frenetikus jelmezek, díszletek és technika. Egy mesét láttunk az oroszlánok földjéről, az állatokról, akik emberi tulajdonságokat kaptak, így igazi jellemekké váltak.  Timon és Pumba elénekelte a Hakuna Matata-t, és végig kacagtatta a gyerekeket. Simba és Nala sem hagyta ki a Can you feel the love tonight-ot. A mondanivaló, hogy tiszteld az élet körforgását, tiszteld az életet a szorgos hangyától, a fürge antilopig. „Én benned élek, te bennem élsz, az élet az út.” Volt valami ebben a zenében, ami úgy zsigerekig átjárta az embert. Az alaphangot végig afrikai ritmusok, kántálások, torkok mélyéből kiszakadó énekhangok adták meg. Dobok, dobok, dobok…dobogtak, ahogy a szív dobog. Ezt jelenti valahol a szívem mélyén nekem Afrika, az én afrikám, ami csak bennem létezik. Az élet zenéjét. Az élet ősi zenéjét. Mintha az élet énekelne. Hát nem a Nap ordított, mikor felkelt? (https://www.youtube.com/watch?v=yxex1rSn2Ac&feature=related):), nem az eső zengett és a csillagok susogtak, és csend volt a zebrák vágtájában, az impalák riadt szemeinek tükrében, a gepárd izmainak feszülésében, a zsiráfok vonulásában és az oroszlán üvöltésében?https://www.youtube.com/watch?v=7ZRfjKD8DCk&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=w6OnzytMzL4&feature=related