Kicsit megkésett ez az utolsó bejegyzés. Most annak kapcsán jutott eszembe, hogy életre hoztam a folytatást: www.koln.blog.hu. Akit érdekel, olvassa szeretettel.

Karácsonyra gyönyörű ajándékot kaptam Zsuzsitól. Kinyomtatta és könyvbe szerkesztette az egész indiánnyárt. Benne vannak a képek, a kommentek, a statisztikák, a levelek, az egész piros, kék, zöld, sárga, mindenféle színű. Olyan mint egy meséskönyv. Istenem, és mi írtuk. Ez jó érzés. Büszke lenni magadra. Megcsináltuk.

Azóta sok levelet kaptam, ismerősök kérdezik, ajánlom-e nekik ezt a nyári munkát. Erre nincs recept. Munka volt rendesen, nehéz és fizikai. Ki kellett harcolnod a helyed, fel kellett építeni az emberi kapcsolataid egy idegen nyelven, aminek nem érzed az ízeit, a finom árnyalatait. De két ember között a legrövidebb út egy mosoly. Meg ott van a tánc, az ének, a sport. Amíg Huan nem tudta, hogy tudok lovagolni, rám sem köszönt. A lengyel fiúval minden este kőkeményen pinpongoztunk és egész nap egymás tekintetét lestük, hogy na akkor este meccs? A cseh lánytól most kaptam egy levelet: „Dali, ugye még mindig és állandóan énekelsz? Ez hiányzik a legjobban!” A staffok közül szinte mindenkivel tartjuk a kapcsolatot. Morgan (a francia fiú) megjelent októberben egy csotrogány kis autóval. Egyik este végigvitt kocsival az összes hídon, mert azok nagyon tetszettek neki, letekertük az ablakot és Edit Piafot hallgattunk. Zsongtak, úsztak, szálltak a francia sanzonok a kivilágított Lánchídon, mi meg énekeltünk. Kérdeztem tőle akkor, Morgan mit érzel most, erre ő: „úgy érzem nagyon nagyon gazdag vagyok, bármit megtehetek, bármit megvehetek, az élet könnyű és szabad”. Imádtam ilyenkor. Meghívtam egy vacsorára a Suszterban, evett egy jó magyaros lecsós húst és lekísérte egy borsodival. Nem hiszek benne, hogy vannak teremtve egymásnak emberek, inkább hiszek benne, hogy barátok vannak teremtve egymásnak. Morgannal egyikünk sem beszélt jól angolul, mégis bármikor, bárhol órákon át képesek voltunk beszélgetni, úgy hogy közben levegőt sem vettünk. Kölntől csak pár órára lakik, kérte, hogy látogassam majd meg.

Írt a madridi fiú is, Texasból, meg karácsonykor a mexikóiak. Világfalu. A világ egy nagy nagy falu.

Szóval nem bántam meg egy pillanatra sem az egészet. Azért hiányzott a balatoni nyár is, amikor még egy szál bikinit vittem csak az útra, meg jaj az a zalai táj, az hogy mennyire tud hiányozni!!!!

Végső búcsúként annyit szeretnék még nagy összegzésként mondani, hogy ez nem ment volna, ha nem bízunk a világban. Mert az élet jó, azt tudjuk, de a világ néha nem. Tudom én, mennyi szörnyűség történik, mennyi elképzelhetetlen, mocskos, gonosz őrültség. De nem lehet mindenkiben a tolvajt és a gyilkost látni, mert gyönyörű dolgoktól fosztjuk meg magunkat. Tudjátok mi az a ’couchsurfing’? Elmondom: egy weboldal, amihez a világ minden országából emberek százai csatlakoznak. Ezekben az emberekben egy dolog közös: szeretnek utazni. Legfőképpen nem a múzeumok, a templomok és a szobrok miatt, hanem hogy megismerjenek más embereket. Na jó, és általában erre nincs sok pénzük. Szóval a lényeg, hogy vadidegen emberek ingyen szállást adnak más vadidegen embereknek a saját országukban, a saját házukban, mert az olyan jó, hogy ingyen is lakunk meg a másikat is megismerjük. Nincs semmi megkötés, semmi alku, semmi feltétel. Így laktunk mi Bostonba Joshnál. És később a többi lány New Yorkban Davidéknél. Josh először késett a találkánkról, de felhívott minket, hogy megadja a címet, menjünk be nyugodtan, náluk sosincs zárva az ajtó. Hihetetlen volt. Hihetetlen. Átadta a szobáját, elvitt minket sörözni, két napig úgy jártunk keltünk ki és be a személyes dolgai között ahogy akartunk, és ezt egyetlen fényképpel meg egy csokival köszöntük meg.

Lehet, hogy holnap történik velem valami, vagy az is lehet, hogy a couchsurfing oldalon találni perverz alkoholistát. Meglehet. Az is biztos, hogy jó, ha az ember meggondoltan él. Mert nagyon könnyen lehet mindent elveszteni egyetlen pillanat alatt. De Spanyolországban mikor a festményeket árultam, és lenyomva a kilincset benyitottam azon a rengeteg ajtón, hinnem kellett benne, hogy jó embereket találok bent, különben elvesztem volna. És a több száz megható, vicces, kalandos, kedves helyzet mellett, csak alig pár volt, mikor az ajtó nem azért volt, hogy nyissák, hanem hogy zárják.

Ennyi. Ilyenek voltunk. És minden ami ránk várhat még, a szemünkben ég...Csókok

Pár kedvenc idézet még ajándékba:

"Föl barátaim, még nincs túl késő új földeket keresni,

el a parttól, és hasítsunk zengő barázdákat;

Akarom, hogy repüljünk túl a napon,
s túl minden nyugati csillag fürdőjén, 
Mire meghalok.

Talán lemos az őrvény dühe,
De talán a Boldogok Szigete vár,
s kit ismertünk, látjuk a nagy Achillest.
Sok titok van még; és bár nem vagyunk
azaz erő, mely egykor eget s földet rázott,
vagyunk amik vagyunk.
Sors és idő gyengíthet,

de hős szívünk együtt ver, s kemény a hite,
hogy küzd, keres, talál,
s nem hagyja magát."

 Wass Albert

Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok állása változó.
És törvényei vannak a szeleknek, 
Esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad. 

"Minden útnak valahol vége van. S emberi tulajdonság, hogy az út végén visszafordulunk s eltűnődünk életünk értelmén. Addig nem, de akkor igen. Addig csak megyünk ösztönösen s néha vakon is, egy nyom, egy cél, egy gondolat után. Hogy miért, azon majd töprengünk a végén, ha kifut az út lábaink alól s lábainkból kifogy az erő. Talán én is rájövök egyszer, hogy céltalan kapkodás volt az egész s legjobb lett volna semmit sem csinálni. De addig még sok idő van. Sok hegygerinc, sok völgy és sok tető. S keresztül rajtuk a nyom, amit követnem kell."