Borzasztóan repül az idő. Most vettem észre, milyen régen nem írtam. Úgy hallom a szüreti felvonulások, meg a rizling szüretek megvárnak, nagyon helyes. A nagy családi pillanatról, mikor a papa megnézi a cukorfokot, talán életembe először maradtam le. De úgy látszik, nem rajtam múlik, mert megint megvan 21. Ne tessék fejet csóválni, napfényes az oldal, sok éves a szakértelem, meg másfajta a szőlő. A pesti lányoknak üzenem, hogy a piros is jó lett.
No, aMarika: Atlantic Cityt látni kellett. Egyszer biztosan. Fényűzés, luxus, pompa, pénz, pénz, pénz. De én mondom, az ördög temploma. Egynél többször kifejezetten veszélyes. Egy egyszeri látogatást betudhatunk a kaland meg a játék szellemének. Fortunával jó szórakozni, van humorérzéke. De többször és hosszútávon ott lenni, hatalmas összegeket veszteni, hát ahhoz túl rövid az élet. Szerintem volt ott egy-két beteg ember. Én maradok a koronai pókerasztalunknál. De a TENGER, az óceán pontosabban, az még sehol sem volt ilyen szép. A hatalmasnál hatalmasabb hullámok hosszan sodródva, gyorsan jöttek egymás után, így a parttól majd fél km-en keresztül fehér tajték borította a víz tetejét. Most láttam először élőben szörfösöket is! A hullámok lovasai…bakancslistára tettem.
A washingtoni bevonulásunk Szusi már ismertette. Csak lazán, még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna. Ez a fehér város úgy maradt meg az emlékeimben, mint valami emlékmű múzeum, mint Amerika történelmének mauzóleuma. A belvárosban nincs egy normális közért, de minden sarkon katonák állnak, és a legutolsó bokor mögött is emlékművet, vagy falba vésett idézeteket találsz. Ezek a feliratok, mind a nehezen kivívott szabadság megbecsüléséről szólnak. Azt próbálják beléd sulykolni, mennyire szerencsés vagy, hogy egy nagy háborúk utáni világban élsz, amelyben már felvetődött minden kérdés emberi jogokról, rasszokról, női emancipációról, és amelyben meghaltak már elegen azért, hogy neked békéd lehessen. A bíróság épületében jogok és törvények kialakulásának rögös útját szemléltették, a könyvtárban meghallgathattam a nagy elnökök beszédeit, láttam egy kisfilmet Martin Luther King szónoklatáról, amiben olyan eleven tűzzel égettek a szavai és a szemei, hogy az ember önkéntelenül is ökölbe szorította a kezét. Már régebben megállapítottam, milyen érdekes, hogy minden amerikai vissza tudja vezetni, milyen országból jöttek az ősei. Ha ez családon belül nem menne, a Nemzeti Archívumban eszméletlen mennyiségű adatot őriznek az első újvilági kalandoroktól kezdve, a ma születő gyerekig. Talán ez tetszett a legjobban. Régi felvételek hajókba zsúfolódott emberekről, akik egy új világ és egy új élet felé indultak. Itt olvashattuk el a néhol már igen homályos, összemosódott betűit a Függetlenségi Nyilatkozatnak. A nagy elnököknek akkora a kultusza, mint a görög isteneknek. Mindegyiknek külön, óriások méretére szabott emlékműve van. Kennedy Zeuszként ül egy sokemeletes katedra tetején, neki van a legjobb kilátása az egekig magasodó Washington toronyra. A kettő közti medence esténként ki van világítva, sokáig vizslattam a képet, mire rájöttem, miért olyan ismerős. Ugye emlékeztek, mikor Forest átveszi a vietnami kitüntetést, majd a beszédje közepén felfelé kunkorodó hanggal ezt kiáltja: Jenny???!!! Igen, mert Jenny kiugrik a tömegből, és a medence közepén fut a pódium felé. Ennek a közepén van: https://www.youtube.com/watch?v=2gyufZ9ugug&feature=related. A nemzeti nagytemető fehér sírtömegeire meg nincs szó. Ryan majd elmeséli: https://www.youtube.com/watch?v=eiQj97eoa4c.
Most megyek, mert reggel vár rám a szabadság szobor. Csók mindenkinek!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.