Ismét eljött a várva várt szabadnap, amin nagyon nagyon meg akartunk lepni valakit, aki nagyon hős volt, hogy mindazt az utat, amit mi egymás kezét fogva tettünk meg ezidáig, ő egyedül küzdötte végig. Megkértünk egy unatkozó barátot, vigyen el minket Zsófi táborába. Ahogy kanyargott az út, nekem már minden camp-et jelző táblánál, meg nagyobb kanyarnál majd kiugrott a szívem a helyéről, hogy jaj de jó lesz megölelni. Odaérve célbavettük a konyhát, ami egy alagsorban volt, és borzasztóan furcsa érzés kerülgetett, meglátva a mosogató, meg a vágódeszka mellett álló lányokat. Mindjárt megkérdeztem, ki van itt magyarhonból. Az egyik ki is röpült a pult mögül, bemutatkoztunk és Zsófi után érdeklődtünk. "Épp itt jön"-mondja a lány. És a hatalmas filmbe illő pillanat: a mi Zsófink ott jött egy vödör tisztítószerrel, éppen úgy, éppen azzal a vödörrel, amivel én is futkosom minden nap, és megláttuk egymást, kiáltottunk, futottunk, megölelgettük, megnéztük megvan-e keze/lába/füle/orra/szeme, és jelentem minden a helyén, tök fitt, sportos, meg barna, csak a haja göndörödött be, mert nincs hajvasaló. Hát hihetetlenül jó érzés volt:)

Megmutatta a tábort, meg a strandot, be nem állt a szája. Tanul úszni, pontosabban már tud is, beúszott egy tök messzi stégig, de nem kell aggódni, csónakkal követték. Sajnos a staff eléggé széthúz, mert túl sokan vannak egy-egy országból. De mesélte, hogy egy török lány az egyik legjobb barátnője, és már meghívást is kapott a turbánok földjére. és megígérte, hogy amint együtt leszünk hárman, néha képviselteti magát a blogon is:)

Az utolsó kép tőlünk pontosan két mérföldre van, a tornádó pusztította terület. nagyon nagyon durva...