Én úgy döntöttem egy memoárban emlékezek meg a napokról, amikkel már régóta adós vagyok. Egyébként őszintén szólva, borzasztóan élvezem. Egyik nap a Harvardon kérdezem Josht arról, milyen itt az élet, a másikon Tivadar egyiptomi kalandjait hallgatom egy országút széli szendvicsezőben, a következő nap Sipivel tartok nagyot beszélgetős estét a houstoni külvárosban kutyasétáltatás közben. Most meg New York-ból gépelek. El sem hiszem, mintha egy regényt olvasnék. Olyan kevés percben élünk igazán, vagyunk lelkesek, kérdezünk vagy érzünk valami érdekeset és nem öljük bele időnk valami sablonos folyamatba.
2008.08.27. 06:59 dalmus
Kóborolizáció, vándorizáció, 6-os utca és egy életre történelem
Texasi második napunkon ismét buliba mentünk a mexikói vacsora után. Már régóta rajzolok magamban egy ’embertérképet’ a világról. A huostoni belvárost Kathy arcával jelölném. (őt most azért nem jellemzem, mert Zsuzsi bejegyzésében minden megtalálható, kettőnkké ad ki egy egészet) Texas az élőzene hazája, így minden bárban egy-egy zenekar szolgáltatta a muzsikát. Azok után, hogy a Sipit azonnal végigcsókolta az egész band, én már nem lepődtem meg semmin. Tudjátok, hogy nem szeretek bulizniJ:D. Azt azonban nem bírom feldolgozni, hogy éjjel kettőkor mindenhol felkapcsolódik a villany, bezárnak a pultok, és a tömeg megindul kifelé. Huhuhú, ez hány embert kímél meg a macskajajtól. Nagyon tetszett a csütörtöki bár, ahol Jack meghívott pár agancsos kólára, meg a csajos buli is pénteken, de a hétvégi kirándulás akkora pont volt az i-re, hogy azt se tudom, hogyan kezdjek neki. Szombat délután indultunk el Tivadarral, akinek ezúton is ’köszönöm, hogy ott aludhattam’, meg a Sipinek is, hogy keresztútjaink találkoztak egyszer régen Zamárdiban. Szóval DJ. Tivadar keverte a zenét és nyomta a gázt Austinig a texasi sztrádán, a négy cowgirl meg vokálozott mögötte. Így hagytuk el az olajmezőket, a ranchokat, meg a fák alatt hűsölő marhák kérődző tekinteteit. Istenem, hogy imádok utazni, csak mindig és mindig szaladjon az út. Az első megálló egy austini kilátóhely volt, ahonnan beláttuk a folyót, meg a gazdagok negyedeit, majd turistáskodtunk egy itallerakatban, és elfoglaltuk a szállodai szobánk. Igen, így sikerült elérni a végleteket. Az erdő közepéről, ahol nyikorgott az ágyam, sosem száradt meg a nedves törülközőm, sosem volt érdemes megmosni a talpam, hálózsákban aludtam és hajnalban keltem, hogy felsikáljam a padlót, most, augusztus 23-án, a Zsuzsi szülinapján, egy Hilton szállodába keveredtem. A 15. emeleti szobánk hatalmas ablaka a városközpontra nyílt, akkor lett a legszebb, mikor kezdtek kigyúlni a fények. Tettünk még egy sétát, hogy meglessük Austin legkülönlegesebb nyáresti látványosságát, a denevérek vonulását. Arra emlékeztetett a helyzet, mint mikor Ibizán a ’Tenger kávézója’ előtt hatalmas tömeg gyűlt össze este, és égre tapasztott szemekkel bámulták a napnyugtát. A világ legtermészetesebb dolga valami lélekemelő csoda lett pár pillanatra. És mire várt itt a tömeg? Arra, hogy több millió denevér, kívülről rendkívül szervezettnek tűnő, szabályos rendben, elhagyja a híd alatti biztos nyugvóhelyet az alkony beköszöntével. Akár egy fekete füstgomolyag, úgy áramlottak kifelé. Denevérvonulás kipipálva. Nézzük az éjszakát. Visszatérve a hotelba szép kényelmesen, semmit el nem sietve felöltöttük a báliruháinkat, éltettük Zsuzsit, amennyire lehetett, megbeszéltük az élet dolgait és megittuk a sört. Austinban egyetlen utcát kell ismerni, a HATODIKAT, ez maga a paradicsom A tömegek úgy hullámoznak az irányába, akár az előbb taglalt denevérek. Itt nem boltok, hanem pubok, kocsmák, szórakozóhelyek érik egymást. Választani sem lehet: Sakáltanya, Soho, vagy Vak Disznó. Ez utóbbi lett a végzetünk. Sipivel megkezdtük a táncot a színpadon, Zsuzsit éltették a hangosba, meg beverekedte magát a DJ pultba, Zsófit szóra bírta egy kétméteres kosaras. Én épp leforgattam a Stap up 3-at egy fekete versenytáncossal, mikor kettőt ütött az óra, és az austini bulinak köpött a tv maci. A booggi lábú, szomorkodó fiatalság kitódult az utcára, amit éjszakára lezárnak a forgalomnak, és sosem látott ismerkedési roham indult meg. Mindeni beszélgetett mindenkivel, mint valami régi haverok, úgy álltunk össze ismeretlen ismerősökkel egy-egy fényképre, vagy ’mizu veled’ társalgásra. Így kaptam szép tollat egy madridi fiútól, meg tanultam meg majdnem golfozni, de a leginkább akkor mosolyogtam magamban, mikor végignéztem az angolul folyékonyan csacsogó társaságon. A Hilton is megismerte a magyarok istenét, mert a sherif bácsik igen kuncogtak a bajszuk alatt, az én öreg Sipi barátnőmmel meg jó cigányokhoz méltóan két órán keresztül ismeretlen magyar népdalokat énekeltünk az ablakban, Austin fényeinek. Úgy döntöttem nem cenzúrázom a legviccesebb történetet sem: A 6. utca végében már éreztem, fiatalságom egyik nagy éjszakája fog ehhez a helyhez kötődni, így berohantam egy szuvenír boltba, hogy vegyek egy I love Austin pólót. Mentségemre, a legtöbb pólón ez volt a felirat. Hajnalban felpróbáltam a portékát, és a tükör előtt állva, fordítva böngészve a betűket nyilallt belém a végzetes felismerés. A pólón egy austini embléma felett ez a felirat díszeleg: ’I was drunk in Austin, Texas, ont he 6th Street’, azaz egyszer berúgtam Austinban, Texasban, a hatos utcán. Szeptember 21-én Budapesten, erről lehet majd felismerni…:D Üdv New Yorkból, a mami már itt szunyókál mellettem. Csók!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: morocco beach resorts 2017.11.06. 12:25:55
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
CB 2008.08.27. 09:25:47