Indián nyár

Értettem, értettem, könyörtelenül gépelem tovább a sorokat a mosogatások és zöldség-szeletelések között. Tegnap ismét kirándulós nap volt, Zsuzsi el is mehetett, erről majd ő mesél, és én nem voltam elégedetlen, mert kaptam vásárfiaként egy plüss kutyamedvét, meg élvezhettem a gyerekvisongás nélküli természetet. A francia fiúval nekiindultunk az eddigi leghosszabb vízitúrára, ezúttal egy kettes indiánkenuban. Ezt még mindig nem lehet megunni. Valamint próbáltak megtanítani golfozni, de eddig az egyetlen sport, ami egyáltalán nem nyerte el a tetszésem. Nagyon szívesen vitatkozom bárkivel, aki meg akarja cáfolni negatív véleményemet.

Az ebédlő falainak hatalmas poszterein szuperhősök és mesefigurák feszítenek. A napokban tudtam meg, hogy minden egyes plakát egy a tábor hagyományaiban nagyon fontos eseményt örökít meg. Ez a Colour War, azaz a Színek Háborúja. Minden évben az utolsó héten kerül megrendezésre. Az egész tábor, a barátok alkotta bírói sereget kivéve, két titkos csoportra oszlik, a vörösök és fehérek, azaz a gonoszak és a jók alkotta hadra. Látszatra ez a két fél mindig valamilyen mesefigurák, filmszereplők álarcát viseli, de tulajdonképpen az egész egy három napig (jövő hét szerda, csüt, péntek) tartó verseny. Verseny a sportágakban, a vetélkedőkben, a kreatív ötletekben, a minél ötletesebb csínyekben, a megjelenésben, a csapatszellemben. Nekem sajnos tavaly kellett volna itt lennem, mikor a Gyűrűk ura futott, de Harry Pottertől kezdve a Walt Disney összesen keresztül, számtalan harc lefolyt már. Mindenki borzasztóan komolyan veszi. Megtörtént a két csapatkapitány kiválasztása, ők pedig elosztották maguk között az embereket. Mi Zsuzsival a piros, azaz a rosszak csapatába kerültünk, fedőnevünk pedig a Gengszeterek, és sajnos az én egetrengetően legnagyobb filmtörténeti hiányosságomat vesszük alapul, a Keresztapát. Pehh. Na de nyertek már háborút rosszabb kilátásokkal is. Szóval ez az ügy eléggé le fog foglalni minket, esténként 10kor kezdődnek a csapattalálkozók. Persze a staffnak nem kötelező, csak a canseloroknak, de hát hogy legyek úgy jófej, ha szobába vonulok? ez itt a kérdés. csatára fel!

Brian! Brian! Brian! Nekem ő volt a favorit. Hááát ezt nem hiszem el! Ez is csak azért van, mert a Varga Ágota elrontott minket Vonyarcon a zenéivel. Egyébként 14 éves koromban leszoktam róla.

Anyuk, mamik, don't worry, voltam a nővérkéknél, azt mondták sós vízzel gargalizáljak. Terka mami nyelven ez a halottnak a csók, Albert bácsiként meg nyeletlen bicska él nélkül. Ennél a csollán jóval kreatívabb, meg abba nem üt a ménkű...Egyébként már jól vagyok, csak a hangom még nem az igazi, így Mike nem szórakozhat unalmában a szokásos kis játékunkkal: én vagyok az éneklő rádió, akinek minden szóról eszébe jut egy dal, és ha az nem tetszik neki, akkor hozzámvág egy krumplit, én meg továbbkapcsolok. Ez főleg azért vicces, mert helyenként nem tudom miről is van szó a szövegben, így pár részt hangzatos hablattyal töltök ki. Na ezzel mindig megnevettetem. Azt hiszem bír, most szombaton is elengedett estéről, és mindig azon aggódik, hogy eleget lovagoljak. Apropó, ma Zarándokon ültem, vágtázni már gyönyörűen tudok western nyeregben, de az ügetés még nem tökéletes, nemhogy a tízfilléres, de a bankautomata is kiesne a seggem alól:). Nem értem, nagyon furcsa...

Ma este hosszabb beszélgetést folytattam a fekete-afrkai fiúval. Eddig nagyon kerültem, mert egyáltalán nem értettem mit mond, annyira mélyről jövő, rekedtes hangon beszél. Sokszor lestem, mindig mosolyog, borzasztóan kedves, de nincs igazi barátja, sokszor tűnik magányosnak a társaság közepén. Ketten néztük a tévét, amiben semmi normális adás nem volt, így össze-vissza kapcsolgattunk és én hiába próbáltam megnevettetni valamivel, nem engedett az alapbeállított mosolygásból. Ha életem öt, rám leginkább hatással lévő tanárát fel kellene sorolnom, benne lenne a nemrég elhunyt Füssi-Nagy Géza. Afrikanisztika órákat hallgattam nála. Egy fantasztikus ember volt. Ő mesélte egyszer, hogy fekete-afrikai őslakos embereknek próbált viccet mesélni a tábortűz körül, de a vicc végét újra és újra néma csend fogadta. Aztán feladta, és belekezdett a napi teendőinek elmesélésébe egy ilyesmi szófórdulattal, "ma egész nap futkostam, mint pók a falon." Erre mindenki fergeteges röhögésbe tört ki, és nem győzték abbahagyni a fantáziálást, milyen lehetett ő, mint egy pók a falon. Szóval egyszerűen más dolgok adták a humor forrását. Na az én humorforrásom ez a történet lett, tetszett neki, bár azt mondta változnak a dolgok, világfalu meg satöbbi. Beszéltem neki a nagy Afrikába vágyódásaimról is, mert hogy ott ugye fényesebben ragyognak a csillagok, az emberiség bölcsője meg miegymás, ő meg mesélt a nagy Amerikába vágyódásairól...:)

Mindig elnémítanak a hegyek, a tájak, a vizek, meg néha az emberi arcok mögötti világok. Mert hihetetlen mennyi világ van:)

jóéjcakát

Miért szeretjük annyira a végtelen vizet, nem tudom. De a tenger látványa, a sós illat, meg a hullámverés mindig újra és újra gyermeki öröm. Otthon a nappali polcán volt egy nagy kagyló, amit ha a füledhez tettél hallottad a tenger csobogását. Akármikor mentem el mellette, mindig belehallgattam. (Nem is tudom, meg van még?) A francia parton nagy hullámokra emlékszem, meg a Gergő elveszett szemüvegére. Horvátország, csókolózó bohóchalak, sünök, uborkák, a Sipi elérhetetlen csigája:) ó és a motorcsónak meg a 'born to be alive', de még ennél is régebben hegedűszó egy kis hajó tetején...Mi más fokozhatná a tengert, mint a tengerek találkozása: csónakáztam már viharban a Boszporuszon. És valamiért a leggyönyörűbb mind közül az volt, mikor a tenger és az óceán veszett egymásba: Gibraltár, Tarifa. Az a tarifai naplemente...Köszönöm mindenkinek, aki ott volt velem ezeken az utakon:).

 Ma két kisbusszal elhagytuk a hegyeket, az óceánért cserébe. Portland egyik homokos standjára vittek minket, a vasárnapi szabadnaposokat. Egy zsúfolt beach, hatalmas hullámokkal, vidámparkkal és a szokásos kirakodóvásárral. Költöttük a pénzt, élveztük a nyüzsit és a szabadságot, bár pár a lelkivilágomat mélyebben ismerő ember most meg fog ijedni, kicsit megfáztam, így nem mentem bele a vízbe fürödni. Mielőtt még ebbe jobban belegondolnátok, az értem nagyon aggódókat megnyugtatnám, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy benőtt a fejem lágya, hanem a Zsuzsi nem engedett bele. Örülök, hogy van velem valaki, aki néha gondolkodik. Őszintén szólva tényleg kicsit elkapott a dolog, de talán már kifelé lábalok belőle.

csókolok mindenkit

ui: hallom otthon megnyílt a Central Park, mi a fene, ti előbb odaértek mint mi:)

Lengyel magyar jó barát, együtt issza jó borát.

ui: a kukában turkáló hajléktalan volt a kedvencem, egy nagy táblát cipelt "free huges" azaz "ingyen ölelés" felirattal, ez egyébként jó szlogenje lenne a tábornak

Ránkzúdult a macondoi eső. 5 napig esett egyfolytában. Néha a vihar előtt megszólalt a hangosbemondó, hogy mindenki fusson a legközelebbi épülethez. Nem értettem, hogy ezt mi a fenének kell annyira komolyan betartani, aztán a héten rájöttem, a tornádótól félnek. Volt is pár kisebb itt a környéken, a tévéből hallott halálos áldozatokon már tényleg meglepődtem. Így történt, hogy egyik este a vacsora előtt mind a 200 gyerek egyszerre rontott be az ebédlőbe, mert épp itt érte őket a riasztás. A staffnak nagyon kemény meló volt egy órán át lekötni mindenkit, de sikerült, és én is élveztem. Hihetetlen mennyiségű kántálós játékot, pár perc alatt megtanítható dalokat, koreográfiákat tudtak. Volt egy kiabálós mondóka, amit csoportról csoportra kellett 'dobni' és a kitchenstaff (szóval mi) is megkaptuk, és jelentem Európa is tudott teljesíteni minden feladatot.

Tegnap meg Halloween volt. Én annyit szürtem le a dologból, hogy be kell öltöznöd valami maskarába, kísérteties zenéket kell hallgatnod buja fények mellett és megpróbálni megijeszteni mindenkit, aki a közeledbe kerül. Én Scipio voltam a csillagok háborújából, erről nem is mondok többet, a képekhez nincs hozzáfűzni valóm, elég nehéz meló egy robotfejjel ugrálni a konyhában. Estére kerekedett igazán nagy hangulat, az egyik bokorból egy fejszés ork, a másikból Superman ugrott rád, és szerintem pár gyerek egy ideig félni fog a sötétben...

ui: Holnap irány az óceán!!!