Indián nyár

Végül nem a rózsaszín lett, mert három számmal nagyobb volt. És végül nem szerepeltem, mert a színházat elmosta az eső. A háború a végéhez közeleg, elég fáradt mindenki. Bár nekünk most a gyerekek segítenek egy kicsit, valami lángelme versenyfeladattá tette az asztalok letakarítását és a söprést evés után. Kicsit besegítek a csapatomnak, mert mindig eggyel több seprűt adok nekik, eddig még senki nem vette észre... A finálé most következik, a nagy kötélhúzó verseny. Sietnem is kell.

Amerikában a hálának két jelét ismerik, a fagyit és a pizzát. A staff minden fejtágítás után e kettő közül választhat. A fagyinak itt sokkal nagyobb tisztelete van, mint a jégkrémnek, egyfajta ünnepnap, ha fagyit kapunk. Édességek, csokis sütik, csipszek, rágcsálnivalók nélkül elképzelhetetlenek az étkezések. Néha belegondolok az otthoni, meg az erdélyi kajákba, kicsit hiányzik a dolgok tiszta íze. A húsok: szalonna, sonka, kolbász, jajjj, az a húsvéti báránypörkölt:) a kelttésztákat egyáltalán nem ismerik:( na de erről ennyit. elnézést a kitérőért.

Mivel a vége felé tartunk, tegnap este nagyon meg akarták köszönni a munkákat, így elvittek minket egy pizzériába (vacsora után). Bezsúfolódtunk egy iskolabuszba, amiben nem volt világítás, és a sofőr addig nem indult el, míg nem kezdtünk el énekelni. Az itt tanult dalok közül nekem egy nagyon furcsa kántálós blabla szám a kedvencem. A szövege nem jelent semmit, csak pár sor erőteljes rigmus, amit egy srác után kell kiabálni, leutánozva az ő hangszínét. Nagyon különös hangulata van, és hihetetlen micsoda üvöltést tud kihozni az emberekből. Így biztos nem értitek, de ha hazaérünk megtanítom. Olyan ez, mint mikor a Holt költők társaságába a "kongós" számot éneklik, és ráéreznek erre a tamtam-dobos hangulatra. Valami ősi cserkész nóta.

Ja, a pizzériába mindenki kosztümben érkezett, a szerepének megfelelően, így vittünk egy kis színt a vendégek életébe. A képeket Zsuzsira bízom.

ui: Julcsival mi van? írt valakinek?

ui:Émi, azért az Alföld marad a best:) puszi

Ismét eljött a várva várt szabadnap, amin nagyon nagyon meg akartunk lepni valakit, aki nagyon hős volt, hogy mindazt az utat, amit mi egymás kezét fogva tettünk meg ezidáig, ő egyedül küzdötte végig. Megkértünk egy unatkozó barátot, vigyen el minket Zsófi táborába. Ahogy kanyargott az út, nekem már minden camp-et jelző táblánál, meg nagyobb kanyarnál majd kiugrott a szívem a helyéről, hogy jaj de jó lesz megölelni. Odaérve célbavettük a konyhát, ami egy alagsorban volt, és borzasztóan furcsa érzés kerülgetett, meglátva a mosogató, meg a vágódeszka mellett álló lányokat. Mindjárt megkérdeztem, ki van itt magyarhonból. Az egyik ki is röpült a pult mögül, bemutatkoztunk és Zsófi után érdeklődtünk. "Épp itt jön"-mondja a lány. És a hatalmas filmbe illő pillanat: a mi Zsófink ott jött egy vödör tisztítószerrel, éppen úgy, éppen azzal a vödörrel, amivel én is futkosom minden nap, és megláttuk egymást, kiáltottunk, futottunk, megölelgettük, megnéztük megvan-e keze/lába/füle/orra/szeme, és jelentem minden a helyén, tök fitt, sportos, meg barna, csak a haja göndörödött be, mert nincs hajvasaló. Hát hihetetlenül jó érzés volt:)

Megmutatta a tábort, meg a strandot, be nem állt a szája. Tanul úszni, pontosabban már tud is, beúszott egy tök messzi stégig, de nem kell aggódni, csónakkal követték. Sajnos a staff eléggé széthúz, mert túl sokan vannak egy-egy országból. De mesélte, hogy egy török lány az egyik legjobb barátnője, és már meghívást is kapott a turbánok földjére. és megígérte, hogy amint együtt leszünk hárman, néha képviselteti magát a blogon is:)

Az utolsó kép tőlünk pontosan két mérföldre van, a tornádó pusztította terület. nagyon nagyon durva...

A francia fiú egy másik táborból jött barátja  azt kérdezte tőlem, elért-e már a freedomsick (freedom=szabadság, sick=betegség). Mert a staffok legjellemzőbb betegsége a tábor vége felé haladva nem a homesick (honvágy), hanem a szabadság utáni sóvárgás. Igen, igen, a freedomsick már nagyon kerülget, főleg mióta naponta tervezzük, alakítjuk azt az egy hónapot. A honvágynál még mindig sokkal erősebb bennem a kalandvágy. Ennek ellenére nincs olyan nap, hogy ne jutnának eszembe az otthoni nyarak: ízek, szagok, nyáresti fények, hangulatok, és a millió szerett arc.

Ma, kaptunk egy levelet.

Egy igazi papírszagú levelet, sokféle kézírással, csapongva áradó sorokkal, vörösborfoltokkal, rajzokkal. "az idő, amit a rózsádra vesztegettél, az teszi olyan fontossá a rózsádat", hát skacok egyetlenek vagytok nekem a világon, és nagyon nagyon köszi:)

ui: még ríttam is:)

Nálunk lassan véget ér a nyár. Az éjszakák újra hidegek, és napközben sincs már nagy meleg. 7 hete indultunk útnak, és még két hét munka maradt. Ennyi bőven elég lesz. A sok szép élmény ellenére, mégiscsak dolgozni kell:). Olyanok vagyunk itt, mint egy kisváros. csak kocsik helyett mindenki golfautókkal közlekedik. A konyhás csapat borzaszatóan összetartó lett, biztos vagyok benne, hogy életre szóló barátságok köttettek. Egyedül a francia lánynak kell még elgondolkoznia azon, mit ronthatott el, hogy a nagyölelésekből, a pacsikból, meg a szeretet-kacsintásokból rendre kimarad. Amire rá kellene jönnie az az, hogy mindig tisztelnünk kell mások büszkeségét. mert egy nemzet vagy nép sem több vagy kevesebb a másiknál, és a csapatmunka, az csapatmunka, minden láncszem ugyanolyan fontos, és ugyanannyit nyom a mérlegen. nem lehet nemzetek szerinti általánosságokat emberekről levonni, ezt ennél tisztábban még sehol sem láttam. önmagukban is annyifélék vagyunk. én rengeteg kivételesen melegszívű, jó humorú, érdekes embert ismertem meg itt. az az említésre sem méltó pár személy, akik valamiért falat húztak velem vagy velünk szemben maguk elé, zsuzsiként 'csak saját magát károsította'. hát jó, akkor nem terhellek bennetek a csodáimmal:)

Tegnap az esti találka végén, megszólalt egy füstös hangú énekesnő a rádióban, azon a gyönyörűszép spanyol nyelven, mire Hector kézenragadott és azt mondta, NA EZ A SALSA. Na ez meg az én Dirty Dancingem volt. Fiúk, itt minden csak rajtatok múlik. ha jól vezettek, mi úgy táncolunk, ahogy ti fütyültök:) A karakterem egyébként Gina Montano-ra változott a Sebhelyesarcú című filmből. ajajj.

jaj, és tegnap végre íjászkodtam. ugye nem felejtettétek el, mit kérek születésnapomra, (a kutyának persze még mindig örülnék) csak azt a tavalyi sok zűrt szeretném megelőzni:) Szóval be akartam adni, hogy először próbálom, mikor meglátták a május 1-i hegeimet a karomon, és nem volt mit tenni... ez egy annyira jó dolog, tök nyugtató, szép mozdulat.

Jövő csütörtökön elviszik a lovakat, úgyhogy már nincs sok időm. Összegezve: azok a lovak, amik western nyereg alatt futnak, fajtájukban, mozgásukban, viselkedésükben is teljesen mások, mint az összes eddigi, amin valaha ültem. Abszolút nem igényelnek lábbal és kézzel való állandó irányítást, a testedre, a testsúlyodra figyelnek. ha megadod nekik az ügetés vagy vágta parancsot, onnantól kezdve addig abban a jármódban maradnak, amíg le nem állítod őket, és mindehhez tökéletesen van kifejlesztve a felszerelés. valamint nagyon dinamikusan, kis íven fordulnak, mindenre azonnal és hirtelen reagálnak. hát, ezt most lehet, hogy magamnak írtam:)

puszi